Bemutatkozó

Fogászati klinikánk Magyarország első magyar-vietnami fogorvosi rendelője, mely szeretettel várja pácienseit.
Rendelőnk kialakítása során próbáltunk arra törekedni, hogy pácienseink igényét, kényelmét és nem utolsó sorban nyugalmát maximálisan figyelembe vegyük.
Munkatársaink nagy szakértelemmel, elhivatottsággal, több éves szakmai tapasztalattal végzik munkájukat azért, hogy pácienseink tökéletes mosollyal, maximális elégedettséggel távozzanak.
A magas szintű ellátást korszerű berendezések, felszerelések segítik. Rendelőnkben helyett kapott egy röntgen gép, mely segít összetettebb képet mutatni pácienseink problémáját illetően, továbbá egy oralscan is segíti orvosainkat a tökéletes mosoly megtervezésében.
Kezeléseink fájdalommentesek, nyugodt környezetben zajlanak. Tekintettel arra, hogy kiemelkedően fontos számunka minden páciensünk, munkatársaink rendszeresen részt vesznek hazai és külföldi tovább képzéseken, tudásuk frissítése és pácienseink legszínvonalasabb ellátása érdekében.

Szolgáltatásaink

A fogkő eltávolítás egy olyan kezelés, mely talán a legfontosabb kezelés a megfelelő szájhigiéné kialakításának érdekében. A kezelés során a fogakon kialakult lepedék réteg eltávolítás történik professzionális módon, melyet a fogkefénkkel már nem tudunk leszedni Sokan nem tudják, de nagyon szerepe van a későbbi, már visszafordíthatatlan fogíny betegségek, csontvesztés szerepében. A fogkő és a rajta lévő baktériumtelep állandó gyulladásban tartja a fogínyt, mely fokozatosan sorvad el. Emiatt kiemelkedően fontos, hogy félévente részvegyünk egy professzionális rendelői fogkő eltávolításon.

Manapság a fogtömés egy igen elterjedt, rutin feladat, mely nem csak esztétikailag, de funkciójában is nagyon fontos. Kinek ne fájt volna még a foga? Ilyen esetekben érdemes minél előbb fogorvoshoz fordulni, hogy megvizsgálja fogainkat. Amennyiben megállapítja, hogy egy fog a szuvas (lyukas), minél előbb el kell kezdeni a kezelését. Napjainkban ez a kezelése már fájdalommentes. Fogorvosunk ilyenkor eltávolítja a szuvas részt, kitisztítja fogunkat. Ezt követően ebbe a kitisztított részbe kerül bele a tömés, mely már korszerű, fogunkkal megegyező színű. Ez a tömés lezárja a lyukat és megakadályozza, hogy a baktériumok további károkat okozzanak. Miután a tömés elkészült, fontos megemlíteni, hogy a megfelelő szájhigiéné ezek után is elengedhetetlen. A rendszeres fogmosás, fogselymezés és szájvíz használata akadályozza meg a baktériumok elterjedését, nem a fogtömés maga. Mindezek mellett a féléves kontroll vizsgálat is segít abban, hogy minél előbb észleljünk, ha probléma adódna.

A fogeltávolítás/foghúzás (extractio) egy olyan művelet, mely során a fogat eltávolítják a szájüregből. Ennek leggyakoribb kiváltó oka az előrehaladott fogszuvasodás. A már nem megmenthető fogakat szükséges eltávolítani, mert gócpontok lehetnek, melyet gyulladást okozhatnak a szervezetben. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz fog mennyi minden egyéb betegségnek a kiváltó oka lehet. Nem csak a rossz fogak eltávolításáról lehet szó, sokszor egy fog rossz pozícióban nő, és akadályoz vagy éppen tol egy rágásban résztvevő egészséges fogat vagy a tisztítása nagyon nehézkes. Amennyiben fogszabályozóval nem megoldható a fog pozícionálása úgy gyakran foghúzásra kerül sor, ez leginkább a bölcsességfogakra vonatkozólag merül fel. Foghúzás során 2 lehetőség merül fel. Az egyik opció a nem sebészeti úton történő fogeltávolítás: Ilyenkor helyi érzéstelenítésben történik az extractio, mely fájdalommentes és különösebb teendővel nem jár foghúzás után. A másik lehetőség a sebészeti fogeltávolítás, mely ma már szintén rutin műtétnek mondható és az erre kialakított speciális eszközök segítségével eltávolítjuk a fogat, ezt követően a foghúzás helyét összevarrjuk és 1-2 héttel később , a kontroll vizsgálat alkalmával kivesszük fájdalommentesen a varratot a gyógyult sebből.

A fogászati implantátumokat az elvesztett fogak pótlására használják. Egy olyan csontba helyezett segédeszköz, melynek segítségével a páciens visszanyerheti a megfelelő rágási képességét, nem utolsó sorban fogainak és ezzel egyidejűleg mosolyának megfelelő esztétikáját.
Milyen esetekben alkalmazható a műgyökér beültetés? Minden egészséges18. életévét betöltött páciens kaphat implantátumot, akinek megfelelő csontállománya van és jó egészségi állapotnak örvend.
Az implantátum behelyezését számos előkészületi fázis megelőzi, ilyenek például az állapotfelmérés, röntgen/CT felvétel készítés stb. Ha a páciens kellő csontállománnyal rendelkezik, a rutin műtét során orvosaink helyi érzéstelenítéssel, fájdalommentesen behelyezik az implantátumot az elveszített fog helyére. Ezt követően 3-4 hónapos gyógyulási idő következik, hogy a műgyökért becsontosodjon. Az idő letelte után 1-1,5 hét míg a megfelelő fogmű elkészül rá.

A protetika a fogászat egy érdekes ága, mely a rekonstrukcióval és esztétikával foglalkozik. Alapvetően két nagyobb csoportra osztható: kivehető és rögzített fogpótlásokra. Rögzített pótlások közé soroljuk a koronákat, hidakat. Ezek anyagukban eltérhetnek egymástó: beszélhetünk fémkerámia koronákról, hidakról, de mára már a cirkónium-dioxidból készült pótlások is elérhetőek, melyek az esztétikum szempontjából sokkal előnyösebbek. A kivehető fogpótlások alkalmazására azon esetekben kerül sor általában, ha a foghiány olyan területen van, mely nem teszi lehetővé a rögzített fogpótlás készítését.

Manapság az ajakfeltöltés egy rutinművelet, mely során az ajakba térfogatnövelő anyagot fecskendezünk és ezáltal az ajak teltebb, szebb formát kap. Klinikánkon az ajakfeltöltés helyi érzéstelenítésben zajlik, ennek köszönhetően teljesen fájdalommentes. Az előzetesen megbeszélt formát szájsebészünk injekciós tűvel juttatja az ajkakba. Maga a kezelés 25-30 percet vesz igénybe. Mivel az ajakfeltöltéseket hyaluronnal végezzünk, így nagyon csekély esélye van a kilökődésnek, hiszen az emberi test is termel hyaluront.
Fontos megjegyezni, hogy a kezelés szinte rögtön észrevehető, azonban az ajak a végleges formáját 2-3 hét után nyeri el, megfelelő folyadék fogyasztása mellett.

Az idő múlása és számos káros környezeti hatás miatt a bőr elöregedik, ami legelőször az arc és dekoltázs vonalán látszik meg legelőször. Napjainkban a hyaluronsavas ráncfeltöltés az egyik legeredményesebb esztétikai beavatkozás, mely fájdalommententesen teszi lehetővé, hogy az arc természetes, fiatalos és üde maradjon. Ezzel a kezeléssel az arc ráncai, mélyebb barázdái teljesen eltüntethetők.
A kezelés helyi érzéstelenítésben történik, mely során sebészük egy vékony tűvel fecskendezi be a hyaluronsavat az érintett területre. Többféle technika közül orvosunk a legmegfelelőbbet választja ki, annak érdekében, hogy Ön elégedetten távozzon klinikánkról.
Maga a kezelés 25-30 percet vesz igénybe. Mivel a ráncfeltöltéseket hyaluronnal végezzünk, így nagyon csekély esélye van a kilökődésnek, hiszen az emberi test is termel hyaluront.

A ragyogó fehér mosoly manapság mindenki számára elérhető. Az utóbbi években a jó megjelenéshez nélkülözhetetlen a „hófehér” mosoly. Ennek legbiztonságosabb módja a professzionális, rendelői fehérítés.
Rendelőnkben a fogfehérítés fájdalommentesen zajlik, mely során egy fehérítő oldattal kezelik a fogakat. A kezelés során a fogzománc kifehéredik és visszanyeri eredeti fehérségét. Az eljárás megközelítőleg 1 órát vesz igénybe teljes alsó és felső fogsor esetén.
Létezik úgynevezett belső fogfehérítés is, mely során orvosaink a fogkorona belső részébe helyezik el a fehérítő készítményt. Ezt követően pár napig ott maradva kifehéríti az adott fogat. A belső fogfehérítést rendszerint olyan fogakon alkalmazzák, melyek valamilyen okból kifolyólag eltérnek a többi fogtól. Pl. gyökérkezelt fogak esetében.

A gyökérkezelés legalapvetőbb célja a fogmegtartása. A fogszuvasodás következtében kialakult fertőzést megszüntetve, a foggyökeret kitisztítva a fog funcióját és esztétikáját segíti helyreállítani. A gyökérkezelés folyamata mind mechanikai, mind vegyi úton egyszerre történi. A gyökérkezelő tűk segítségével orvosaink kitisztítják a gyökércsatornát, továbbá speciális anyagokkal átmossák azokat. A megtisztított csatornákat kiszárítást követően letömik.

Áraink

Fogorvosi szakvizsgálat, státusfelvétel, kezelésiterv készítésealkalomingyenes
Terhességi szűrővizsgálatalkalom10000
Panoráma röntgendarab10000
Intraorális röntgendarab4000
Professzionális szájhigiénés kezelésalkalom22000
Fogágy gyulladás kezelése zárt kürettelfoganként10000
Fogágy gyulladás kezelése zárt kürettelquadránsonként60000
Fognyaki érzékenység kezelése Bifluoriddalfoganként8000
Esztétikus fényre kötő töméstömés22000-30000
Barázdazárásfoganként15000
Fognyaki töméstömés15000
Direkt héjfoganként35000
Amalgámtömés eltávolításafoganként4000
Gradia betétfoganként55000
Kerámia betétfoganként75000
Gyökérkezelt fog fehérítése/fog/alkalom12000
Otthoni fogfehérítés sínnelteljes száj60000
Rendelői fogfehérítés + fogkőeltávolításteljes száj85000
Gyökérkezelés megkezdése (trepanálás)foganként30000
Gyökértöméscsatornánként20000
Gyökércsatorna gyógyszeres lezárásafoganként5000
Fémkerámia koronakorona75000
Cirkónium koronakorona95000
Préskerámia koronakorona110000
Préskerámia héjfoganként110000
Ideiglenes műanyag korona (rendelői)foganként8000
Ideiglenes műanyag korona (technikusi)foganként12000
Implantátumra készített fémkerámia koronafoganként90000
Implantátumra készített cirkónium-oxid koronafoganként110000
Implantátumra készített monolitikus cirkónium koronafoganként125000
Csavarozott korona felárfoganként30000
Koronalevételfoganként5000
Adhezív csapdarab25000
Csonkfelépítésfoganként15000
Wax updarab6000
Vállas csiszolásfogankéntingyenes
Lenyomatvételállcsontonkéntingyenes
Teljes lemezes fogsor műanyag alaplemezzelállcsontonként160000
Fémlemezes kivehető fogsorállcsontonként180000
Kapocs elhorgonyzású részleges lemezes fogpótlás fém alaplemezzelállcsontonként130000
Részleges fémlemezes fogsor rejtett elhorgonyzássalállcsontonként100000
Frézelt válldarab5000
Rejtett rözítőelemdarab29000
Stégdarab20000
Stéges fogsorállcsontonként320000
Interlockdarab5000
Teleszkóp elhorgonyzású fémlemezes fogsorállcsontonként110000
Primer teleszkóp koronadarab35000
Szekunder talaszkóp koronadarab35000
Ideiglenes részleges protézisfoganként25000
Ideiglenes fogsorállcsontonként120000
Harapásemelő síndarab35000
Tejfog eltávolításafog15000
Fogeltávolítás egyszerű beavatkozássalfog20000-35000
Foggyökér eltávolításfog25000-45000
Sebészeti fogeltávolításfog25000-45000
Bölcsességfog eltávolításfog30000
Bölcsességfog eltávolítás műtéti útonfog45000
Gyökércsúcs resectiofog35000
Gyökércsúcs resectio retrograd gyökértömésselfog45000
Nyálkahártya plasztikaműtét40000
Implantátum eltávolításdarab45000
AlphaBio Neo implantátumdarab160000
SGS implantátumdarab
SIC implantátumdarab195000
AlphaBio felépítménydarab50000
SGS felépítménydarab
SIC felépítménydarab60000
Csontpótlás + anyag/grműtét50000 + anyag/gr
Sinus lift nyitottműtét180000
Sinus lift zártműtét120000
Implantátumok behelyezése (+multiunitok)állcsontonként820000
All-on-4 ideiglenes fogsorállcsontonként200000
All-on-4 végleges fogsorállcsontonként1400000
Tejfog tömésfoganként20000
Barázdazárásfoganként15000
Ajakfeltöltésml110000
Skinbooster kezelésml75000
Archarmonizációml90000

Rendelőnk

Elérhetőségeink

Telefonszám: +36 30 418 4522

Adatkezelési tájékoztató

Módosítás dátuma: 2023.02.19. 

Hatályos: 2023.02.19.  

1. Általános rész 

1.1 A Nyilatkozat célja 

Jelen adatvédelmi és adatbiztonsági nyilatkozat (a továbbiakban Nyilatkozat) célja annak biztosítása, hogy a Várhegyi Corporation Kft. (a továbbiakban: Rendelő) páciensei és vele kapcsolatba lépő más természetes személyek adatainak kezelésére jogszerű keretek között, az átláthatóság biztosítása mellett az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 2016. április 27. napján elfogadott rendelete és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) előírásainak megfelelően kerüljön sor, fokozottan figyelembe véve az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezéseit. Célunk, hogy a személyes és az egészségügyi adatokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő módon dolgozzuk fel, miközben figyelembe vesszük és átlátható módon egyensúlyt teremtünk pácienseink, a saját, valamint a többi érdekelt fél vonatkozó érdekei között. 

1.2 A Nyilatkozat szervezeti hatálya 

E Nyilatkozat hatálya kiterjed a Rendelő, annak minden szervezeti egységeire, illetve azon személyekre, akik adatait e Nyilatkozat hatálya alá tartozó adatkezelések tartalmazzák, továbbá azon személyekre, akik jogait vagy jogos érdekeit az adatkezelés érinti. 

1.3 A Nyilatkozat tárgyi hatálya 

A Rendelő az Infotv. rendelkezéseivel összhangban vállalja Adatvédelmi és Adatbiztonsági Nyilatkozat elkészítését, amely fokozottabban biztosítja az érintettek a törvény által biztosított jogait. E Nyilatkozat hatálya a Rendelő mindazon adatkezeléseire kiterjed, amely:

⦁ a Rendelő páciens kapcsolatban álló személyek adatait tartalmazza,

⦁ azon személyek adatait tartalmazza, akikkel a Rendelő páciens kapcsolatban állt, 

⦁ azon személyek adatait tartalmazza, akikkel a Rendelő páciens kapcsolatba kíván lépni, 

⦁ azon személyek adatait tartalmazza, akikkel a Rendelő páciens kapcsolatban álló személyekhez oly módon kapcsolódnak, hogy személyes adataik kezelése a Rendelő szolgáltatásához szükséges. 

1.4 Jogszabályi háttér 

⦁ Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 2016. április 27. napján elfogadott rendelete (GDPR), 

⦁ a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 

⦁ 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.),

⦁ az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény, valamint minden olyan jogszabály, amely kötelezően alkalmazandó adatkezelési rendelkezést tartalmaz. 

1.5 Fogalmak 

⦁ Érintett 

Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül, vagy közvetve – azonosítható természetes személy. E Nyilatkozat hatálya alá tartozó adatkezeléseket illetően érintett elsősorban a Rendelő páciense, volt páciense, továbbá azon személyek, akik a Rendelővel páciens kapcsolatba kíván lépni, továbbá az a személy, akinek adatait a Rendelő a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan kezeli; 

⦁ Személyes adat 

Az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés; 

⦁ Különleges adat

A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat, – az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat; 

⦁ Hozzájárulás 

Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez; 

⦁ Tiltakozás 

Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

⦁ Adatkezelő 

Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja. A jelen Nyilatkozat hatálya alá tartozó adatkezelések tekintetében Adatkezelő a Rendelő; 

⦁ Adatkezelés 

Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen az adatok gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése; 

⦁ Adattovábbítás 

Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;

⦁ Harmadik személy 

Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval; 

⦁ Nyilvánosságra hozatal 

Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele; 

⦁ Adattörlés 

Az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges; 

⦁ Adatmegjelölés 

Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából; 

⦁ Adatzárolás 

Az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából. 

⦁ Adatmegsemmisítés 

Az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése; 

⦁ Adatfeldolgozás 

Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik; 

⦁ Adatfeldolgozó 

Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – adatok feldolgozását végzi; 

⦁ Adatállomány 

Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége; 

⦁ Szerződés 

A Rendelő és a páciens között létrejött megállapodás, valamely Rendelő által nyújtott szolgáltatás igénybevétele érdekében. A szerződés létrejöhet szóban, illetve írásban, amelynek teljesedésbe menetelét elősegítheti a kezelési terv, mint a kezelés menetét és tartalmát leíró fő dokumentum, okirat; 

⦁ Egészségügyi adat 

Az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás). 

2. Az adatkezelő személye 

A Várhegyi Corporation Kft. (székhely: 7784 Nagynyárád, Dózsa Gy. U. 2., cégjegyzékszám: 02-09-085553, adószám: 28982120-1-02), aki fogorvosi járóbeteg-ellátás szolgáltatást nyújt ügyfelei részére. 

3. Az adatkezelés elvei 

A Rendelő, mint adatkezelő a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, az érintettekkel együttműködve köteles eljárni. A Rendelő a jogait és kötelezettségeit rendeltetésüknek megfelelően köteles gyakorolni, illetőleg teljesíteni. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek. Az adatkezelő az adatkezelés során biztosítja az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani. A Rendelő hangsúlyt fektet a GDPR által megfogalmazott, a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvekre. 

A személyes adatok: 

⦁ kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”); 

⦁ gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”); 

⦁ az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”); 

⦁ pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”); 

⦁ tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”); 

⦁ kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”). 

4. Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelő személyes adatot kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezel. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának. Az adatok felvétele és kezelése tisztességesen és törvényesen kell, hogy történjen. Az adatkezelő törekszik arra, hogy csak olyan személyes adat kezelésére kerüljön sor, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. Az egészségügyi és a személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. E Nyilatkozat hatálya alá tartozó adatkezelések minden esetben valamely, a Rendelő, mint adatkezelő által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely szolgáltatást az érintett, mint páciens igénybe vesz, igénybe vett, vagy amely igénybevétele céljából az adatkezelő Rendelővel kapcsolatba került, illetve amely szolgáltatást a Rendelő harmadik személy részére az érintett közreműködésével, személyes érintettségével (pl. érintett képviselője, meghatalmazottja) nyújt. 

E Nyilatkozat hatálya alá tartozó adatkezelések az alábbi célokat szolgálják: 

⦁ a Rendelő, mint adatkezelővel kötött szerződés előkészítése, megkötése és végrehajtása; 

⦁ az erre vonatkozó külön hozzájárulás esetén a Rendelő által történő, közvetlen üzletszerzési, piackutatási célú megkeresés (levélben, telefonon vagy egyéb, elektronikus és más formájú kommunikációs eszközökön keresztül); 

⦁ a szerződés megszűnését követően a szerződésből származó jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, így különösen a szerződésen alapuló igények érvényesítése. 

A Rendelő személyes és egészségügyi adatot a további célokból is kezelhet: 

⦁ a páciens egészségi állapotának nyomon követése;

⦁ a betegjogok érvényesítése;

⦁ orvos-szakmai és epidemiológiai vizsgálat, elemzés, az egészségügyi ellátás tervezése, szervezése, költségek tervezése;

⦁ az egészségügyi adatot kezelő szerv vagy személy hatósági vagy törvényességi ellenőrzését, szakmai vagy törvényességi felügyeletét végző szervezetek munkájának elősegítése, ha az ellenőrzés célja más módon nem érhető el, valamint az egészségügyi ellátásokat finanszírozó szervezetek feladatainak ellátása; 

⦁ az egészségügyi ellátásokra jogosultak részére a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybe vehető szolgáltatások rendelésének és nyújtásának, valamint a gazdaságos gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és gyógyászati ellátás rendelési szabályai betartásának a vizsgálata, továbbá a külön jogszabály szerinti szerződés alapján a jogosultak részére nyújtott ellátások finanszírozása, illetve az ártámogatás elszámolása, valamint a társadalombiztosítási ellátások megállapítása, kifizetése és a kifizetett ellátások visszafizetése, megtérítése érdekében; 

⦁ a munkavégzésre való alkalmasság megállapítása függetlenül attól, hogy ezen tevékenység munkaviszony, közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, közszolgálati vagy állami szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati viszony vagy egyéb jogviszony keretében történik; 

⦁ az egészségügyi ellátásokra jogosult részére a hatásos és biztonságos gyógyszerelés elősegítése, valamint a költséghatékony gyógyszeres terápia kialakítása érdekében; 

⦁ az Európai Unión belüli határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó jogok érvényesítése.

5. Az érintett személyek 

5.1 Páciensek

A Rendelő elsősorban azon természetes személyek adatait kezeli, akik vele páciens kapcsolatban állnak, így az adatkezelő által nyújtott szolgáltatást szerződés alapján igénybe veszik. A Rendelő kezeli továbbá azon személyek adatait, akikkel korábban páciens kapcsolatban állt (volt ügyfelek). 

5.2 Egyéb Érintettek 

A Rendelő kezeli azon természetes személyek adatait is, akik a Rendelő páciens kapcsolatba kívánnak lépni, és emiatt szolgáltatások igénybevétele céljából megkeresik. A szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötéséig az páciens kapcsolat nem jön létre, ugyanakkor az érintettek adataikat a Rendelő rendelkezésére bocsátják, elsősorban annak érdekében, hogy az adatkezelő a jogviszony létesítéséről megalapozott döntést hozhasson. A Rendelő ezen túlmenően kezeli azon természetes személyek adatait is, akik a Rendelő és az páciensek közötti szerződéssel érintettek, és akik adatai kezelése a szerződés teljesítéséhez szükséges (cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes kiskorúak törvényes képviselője, cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes gondnoka). 

6. Az adatkezelés jogalapja 

6.1 A páciens, az érintett hozzájárulása 

A Rendelő a páciens egészségügyi és személyes adatait elsősorban a páciens hozzájárulása alapján kezeli. Az érintett az egészségügyi és a személyes adatait a szerződés megkötése, annak előkészítése érdekében (személyes adatok kezelésének jogalapja) ráutaló magatartásával szolgáltatja a Rendelő részére. A páciens a Rendelővel kötött szerződésben hozzájárulást ad mindazon személyes adatai kezeléséhez, amely adatok kezelése a szerződés végrehajtásához szükséges. Amennyiben az adat kezelése nélkül a szerződés nem teljesíthető, a hozzájárulás hiányában a szerződés nem köthető meg. Az adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat elfogadásának elmaradása nem zárja ki a szerződés létrejöttét. 

A Rendelő a jelen Nyilatkozatban határozza meg a kezelendő adatok körét, továbbá tájékoztatást ad az adatkezelés időtartamáról, a felhasználás céljáról, az adatok továbbításáról, adatfeldolgozó igénybevételéről és minden olyan alapvető tényről és körülményről, amely alapján az érintett önkéntesen és megalapozottan döntést tud hozni abban a tekintetben, hogy hozzájárul-e az adatkezeléshez. A Szerződés aláírásával az érintett hozzájárul a szerződésben, valamint a szerződés tekintetében irányadó jelen Nyilatkozatban meghatározott adatkezelésekhez. Amennyiben az adat kezelése a szerződés teljesítéséhez nem szükséges, a Rendelő az adatot csak akkor kezelheti, ha azt a páciens önkéntesen megadja. A páciens az adatai rögzítésére szolgáló nyomtatványok kitöltésével a nyomtatványon meghatározottak szerint hozzájárulás ad személyes adatai kezeléséhez. Amennyiben a páciens külön nyilatkozaton adja hozzájárulását, a Rendelő a nyilatkozathoz kapcsolódóan az érintett számára teljes körű tájékoztatást nyújt az adatok kezeléséről. 

6.2 Jogszabály rendelkezése 

Amennyiben a személyes adat kezelését jogszabály rendeli el, az adatkezelés kötelező. Erről a Rendelő az érintettet tájékoztatja. Amennyiben a jogszabály érvényes és hatályos, a Rendelő, mint adatkezelő azt köteles a jogszabály rendelkezései alapján végrehajtani, nem vizsgálhatja a jogszabály célszerűségét, szakszerűségét, alkotmányosságát. Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. 

7. Az adatok köre és kezelése

⦁ Természetes személyazonosító adatok: ezen adatok kezelésének célja a páciens, az érintett egyértelmű azonosítása és a kapcsolattartás. A Rendelő kezeli a páciens, az érintett következő adatait: név, születési idő, állampolgárság, lakcím, postacím, személyi igazolvány (útlevél) száma. Az adatkezelés jogalapja a páciens – elsősorban szerződésben megadott – hozzájárulása, jogszabály rendelkezése. 

⦁ A páciens, az érintett való kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámok és egyéb elérhetőségi adatok: Amennyiben páciens megadja, a Rendelő kezeli a kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámait és elektronikus levelezési címét. 

⦁ Az igénybe vett, vagy igénybe venni kívánt szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötéséhez, a szerződésről való döntéshez szükséges adatok: pl. az érintettel kapcsolatos

• Személyes adatok (az érintett kora, neme), 

• A kezeléshez szükséges különleges adatok pl. volt vagy meglévő szív és érrendszeri megbetegedések, fertőző betegségek, gyógyszer érzékenység, stb. 

• Utazás szervezéssel kapcsolatos adatok (amennyiben az ügyfél utazás szervezést igényel a Rendelőtől) 

• Kiegészítő anamnézis információk a kezelés és az utánkövetés tervezéséhez: alkoholfogyasztási, dohányzási, esetleg drogfogyasztási szokásokra vonatkozó információ Ezeket az adatokat a Rendelő az érintett hozzájárulása alapján kezeli. 

⦁ Az igénybe vett szolgáltatás nyújtásával és igénybe vételével összefüggésben keletkezett 

• Röntgen felvételek 

• Laboratóriumi leletek 

• Az érintett fogszíne 

• Fogsorának állapotáról készített fényképek 

• Más a kezelés során keletkezett egészségügyi adatok az érintett hozzájárulása alapján. 

⦁ A Rendelő és az ügyfelek között fennálló vagy megszűnt szerződésekből származó igényekre, ezek érvényesítésére vonatkozó adatok: A már megszűnt szerződésekből az irányadó jogszabályok alapján származhatnak igények, az ezzel kapcsolatos, esetleges igényérvényesítéshez szükséges adatokat, továbbá a jogszabály alapján kötelezően megőrzendő adatokat a Rendelő kezeli. 

⦁ A Rendelővel, a Rendelő ügyfélszolgálatával történő kapcsolatfelvétel során keletkezett adatok: Ebbe a körbe tartozik mindazon adat, amely az ügyfélszolgálatnál keletkezik, és az érintett és az ügyfélszolgálat közötti kapcsolat során keletkezik. Az adatok kezelése ebben az esetben az érintett által indított eljáráshoz kapcsolódnak, továbbá a szerződéshez, a szerződés teljesítéséhez szorosan kapcsolódnak. 

⦁ A páciens, egyéb érintett és a Rendelő között folytatott telefonbeszélgetés: A Rendelő rögzíti és az irányadó jogszabályokban, továbbá az ügyfelekkel megkötött szerződésekben meghatározottak szerint kezeli a páciens, az érintett és az ügyfélszolgálat közötti beszélgetésről készült hangfelvételt. A páciens, az érintett a rögzítésről minden esetben a beszélgetés megkezdése előtt tájékoztatást kap. 

⦁ A Rendelő által működtetett képrögzítő berendezés által rögzített felvételek: A Rendelő a helyiségeiben kép- és hangfelvételt készítő és rögzítő rendszert működtethet. Az így rögzített felvételeket a Rendelő kezeli. 

8. Egyes adatkezelések

8.1 Képfelvétel készítése 

A Rendelő helyiségeibe való belépéskor a páciens zárt láncú kamera hálózat eszközeivel fog találkozni. A kamerák célja kettős: 

⦁ A recepciónál és a váróhelyiségben elhelyezett kamerák vagyonvédelmi célt szolgálnak és a Rendelő az adatokat az irányadó jogszabályoknak megfelelően, felhasználás híján legfeljebb 3 napig őrzi meg. 

⦁ A Rendelő kezelőhelyiségeiben elhelyezett kamerák célja pedig a kezelés minőségi javításának és az esetleges panaszok kivizsgálásának támogatása. Ezen kamerák által rögzített adatok a rendelő szintén jogos érdeke szerint gyűjti, majd legfeljebb 1 évig tárolja azokat. A Rendelő figyelemfelhívó jelzést helyezett el a páciensek számára minden olyan helyiségben, ahol kamera működik. 

A kezelés során kép- és videófelvétel készülhet, amelyet a Rendelő saját marketingtevékenysége céljából felhasználhat. A Páciens a Szolgáltatás igénybevételével mint ráutaló magatartással a fentiekhez egyértelmű hozzájárulását adja.

A páciensek jogainak érvényesítése a „A páciens és az érintett jogai és érvényesítésük” fejezetben leírt módon valósulhat meg. 

8.3 Dokumentumok kezelése és másolása 

A Rendelő jogosult pácienstől, az érintettől a szerződésekben foglalt szolgáltatások ellátása céljából a páciens, az érintett egészségi állapotára, betegségeire vonatkozó, és ilyen információkat tartalmazó dokumentumokat akár elektronikus úton vagy telefonon bekérni, ellenőrizni és tárolni.

8.4 Egyes azonosítók kezelése 

A Rendelő jogosult kezelni azon azonosítókat, amelyek szükségesek a jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítéséhez. Amennyiben a páciens, az érintett és a Rendelő között olyan jogviszony jön létre, amely kapcsán a Rendelőnek adókötelezettsége – ideértve az adatszolgáltatási kötelezettséget is – keletkezik, a Rendelő jogosult kezelni az érintett adóazonosító jelét. 

9. Az adatkezelés időtartama 

A Rendelő az adatokat törli, ha nyilvánvaló, hogy az adatok felhasználására a jövőben nem kerül sor, vagyis az adatkezelés célja megszűnt, valamint a kapcsolódó jogszabály ezt lehetővé teszi. A Rendelő törli az adatokat abban az esetben is, amennyiben az érintett azt kéri és azt a jogszabályok lehetővé teszik. A Rendelő, illetve annak beszállítói a személyes adatokat jogi kötelezettségeik teljesítése céljából vagy jogos érdekeik érvényesítése céljából – ha az érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll – az érintett hozzájárulása visszavonását követően is kezelhetik. Az 1997. évi XLVII. törvény értelmében az egészségügyi dokumentációt az adatfelvételtől számított legalább 30 évig, a zárójelentést legalább 50 évig kell megőrizni. Képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt az annak készítésétől számított 10 évig, a felvételről készített leletet a felvétel készítésétől számított 30 évig kell megőrizni. A kötelező nyilvántartási időt követően gyógykezelés vagy tudományos kutatás érdekében – amennyiben indokolt – az adatok továbbra is nyilvántarthatók. Ha a további nyilvántartás nem indokolt a nyilvántartást meg kell semmisíteni. 

10. Adattovábbítás 

10.1 Adattovábbítás általános szabályai 

Adatok továbbítására minden esetben csak az érintett hozzájárulása, vagy jogszabály felhatalmazása alapján kerül sor. A Rendelő személyes és egészségügyi adatot csak akkor továbbít, ha annak jogalapja egyértelmű, célja, és az adattovábbítás címzettjének a személye pontosan meghatározott. A Rendelő az adattovábbítást minden esetben dokumentálja, oly módon, hogy annak menete és jogszerűsége bizonyítható legyen. A dokumentálásra elsősorban az adatszolgáltatást kérő, illetve annak teljesítéséről rendelkező, megfelelően kiadmányozott iratok szolgálnak. A jogszabály által előírt adattovábbítást a Rendelő, mint adatkezelő teljesíteni köteles. A fentieken túlmenően személyes és egészségügyi adatot továbbítani csak akkor lehet, ha ahhoz az érintett egyértelműen hozzájárult. Annak érdekében, hogy a hozzájárulás utóbb bizonyítható legyen, azt lehetőség szerint írásba kell foglalni. Az írásbeliség mellőzhető, ha az adattovábbítás a címzettjére, céljára, vagy az adatkörre tekintettel csekély jelentőségű. Az érintettek hozzájárulásához kötött adattovábbítás esetén az érintett a nyilatkozatát az adattovábbítás címzettje és célja ismeretében adja meg. A fenti tilalmak és korlátozások az páciens kapcsolat megszűnése esetén is irányadók. 

Rendszeres adattovábbítások  

 

⦁ A páciens személyes és egészségügyi adatait a Rendelő, az adatkezelő beszállítói részére továbbítja; a páciens ezen adatkezeléshez a szerződés megkötésekor hozzájárul, és e körben felmenti az adatkezelőt a titoktartási kötelezettsége alól. A Rendelő által alkalmazott beszállítói kategóriák felsorolására kérjük tekintse meg a „13. A Rendelő adatfeldolgozói” fejezetet. Az adattovábbításra kizárólag a 4. pontban megjelölt célokból, indokolt esetben kerülhet sor. Az adatokat átvevő csak az adattovábbítás céljával összefüggésben használhatja fel az adatokat, és azokat harmadik személyek részére a Rendelő beleegyezésével továbbíthatja. Az adatkezelő gondoskodik arról, hogy az adatbiztonság követelménye és a jogszerű adatkezelés feltételei az adatokat átvevőnél is biztosítva legyenek. 

⦁ Amennyiben a páciens a Rendelő részére olyan megbízást ad, amely alapján szükséges az adatok továbbítása, a Rendelő az adatokat a megbízás teljesítése érdekében, az ahhoz szükséges mértékig továbbíthatja, ebben a körben a páciens a Rendelő részére a titoktartási kötelezettség alól felmentést ad. 

Adattovábbítás harmadik országba 

Személyes adatot a Rendelő harmadik országban adatkezelést folytató adatkezelő részére akkor továbbíthat, vagy harmadik országban adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére akkor adhat át, ha ahhoz a páciens, az érintett kifejezetten hozzájárult és az adatkezelő vagy adatfeldolgozó teljesíti a GDPR V fejezéteben rögzített feltételeket. Az EGT-államba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor. 

11. Adatállományok kezelése 

A Rendelő biztosítja, hogy a nyilvántartás módja és adattartalma a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfeleljen. A jogszabályon alapuló adatkezelések kötelezőek, azokról a páciensek, az érintettek tájékoztatást kérhetnek. A Rendelő gondoskodik az eltérő célú adatkezelések megfelelő, logikai elkülönítéséről. A Rendelő az elektronikus és a papíralapú nyilvántartásokat egységes elvek alapján, a nyilvántartások adathordozóinak különbözőségéből adódó jellemzők figyelembevételével kezeli. E Nyilatkozat szerinti elvek és kötelezettségek az elektronikus és a papíralapú nyilvántartások esetében egyaránt érvényesülnek. A páciens, az érdekelt adatokat tartalmazó, valamint a Rendelő által nyújtott szolgáltatásokkal összefüggő nyilvántartás tagolt, annak érdekében, hogy a jogalap, cél alapján elkülöníthető adatkezelések egymástól elkülönüljenek. A Rendelő a nyilvántartás rendszerének felépítése, a jogosultságok meghatározása, és egyéb szervezeti intézkedések útján gondoskodik arról, hogy a személyügyi nyilvántartásban szereplő adatokat csak azok a munkavállalók, és egyéb, a Rendelő érdekkörében eljáró személyek ismerhessék meg, akiknek erre munkakörük, feladatuk ellátása érdekében szükségük van. A Rendelő a nyilvántartáshoz való hozzáférést az adatbiztonság követelményének érvényesülése mellett biztosítja azon adatfeldolgozóként közreműködő harmadik személyek részére, akik a Rendelő számára olyan szolgáltatást nyújtanak, amely az adatok kezelésével összefügg. 

A Rendelő elektronikus nyilvántartásai megfelelnek az adatbiztonság követelményeinek, a nyilvántartások biztosítják, hogy az adatokhoz csak célhoz kötötten, csak azon személyek férjenek hozzá, akiknek a feladataik ellátása érdekében erre szükségük van. A Rendelő lehetőség szerint törekszik az adatminimum elvének érvényesülésére, annak érdekében, hogy az egyes munkavállalók, és egyéb, a Rendelő érdekkörében eljáró személyek csak a szükséges személyes adatokhoz férjenek hozzá. Az adatállományok kezelésére, azok biztonságos őrzésére, a hozzáférési jogokra, adatok, dokumentációk felhasználására a Rendelő szervezetén belül hatályos szabályzatok, utasítások megfelelően irányadók. Ezen szabályzatok, utasítások a jelen Nyilatkozat és az irányadó jogszabályok – elsősorban az Infotv. – elveinek és rendelkezéseinek érvényre juttatását szolgálják. 

12. Adatbiztonság 

A Rendelő, mint adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról. Ennek érdekében megteszi a szükséges technikai és szervezési intézkedéseket mind az informatikai eszközök útján tárolt, mind a hagyományos, papíralapú adathordozókon tárolt adatállományok tekintetében. Gondoskodik arról, hogy a vonatkozó jogszabályokban előírt adatbiztonsági szabályok érvényesüljenek. Ugyancsak gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Rendelő, mint adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. Az adatbiztonság feltételeinek érvényesítése érdekében gondoskodik az érintett munkatársak megfelelő felkészítéséről. A Rendelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene. 

12.1 Adatvédelmi tisztviselő 

A Rendelő, figyelemmel tevékenységére és az azzal kapcsolatban felhasznált adatokra, mindenképpen indokoltnak tartja ezen jogintézmény alkalmazását az érintettek adatainak biztonságosabb kezelése érdekében. A kinevezett adatvédelmi tisztviselő eljár e Nyilatkozat hatálya alá tartozó ügyekben. Az érintettek e Nyilatkozat hatálya alá tartozó valamennyi kérdésben fordulhatnak az adatvédelmi tisztviselőhöz. A Rendelő adatvédelmi tisztviselőjének elérhetőségéhez lásd a „16 Elérhetőségek” fejezetet. 

13. A Rendelő adatfeldolgozói 

13.1 Az adatfeldolgozás általános szabályai 

A Rendelő fenntartja magának a jogot, hogy tevékenysége során adatfeldolgozót vegyen igénybe, állandó vagy eseti megbízás alapján. Állandó jellegű adatfeldolgozásra elsősorban a páciens kapcsolattal, a szolgáltatások nyújtásával összefüggő orvosi kezelés, adminisztráció ellátása, valamint az informatikai rendszer fenntartása érdekében kerülhet sor. Az adatfeldolgozó igénybe vétele során a vonatkozó jogszabályok, elsősorban az Infotv. rendelkezései az irányadók. Adatfeldolgozó igénybe vételére kizárólag írásbeli szerződés alapján kerülhet sor. A Rendelő kérésre az érintetteket tájékoztatja az adatfeldolgozó személyéről, valamint adatfeldolgozási tevékenységének részleteiről, így különösen az elvégzett műveletekről, valamint az adatfeldolgozónak adott utasításokról. Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a vonatkozó jogszabályok keretei között a Rendelő, mint adatkezelő határozza meg. Az adatkezelési műveletekre vonatkozó utasítások jogszerűségéért a Rendelő felel. Az adatfeldolgozó tevékenységi körén belül, illetőleg a Rendelő által meghatározott keretek között felelős a személyes és egészségügyi adatok feldolgozásáért, megváltoztatásáért, törléséért, továbbításáért és nyilvánosságra hozataláért. Az adatfeldolgozó tevékenységének ellátása során más adatfeldolgozót a Rendelő hozzájárulásával vehet igénybe. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes és egészségügyi adatokat kizárólag a Rendelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes és egészségügyi adatokat a Rendelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni. A Rendelő megfelelő szerződési feltételek kialakításával és szervezeti, technikai intézkedésekkel biztosítja, hogy az adatfeldolgozó tevékenysége során az érintettek jogai ne sérülhessenek, és az adatfeldolgozó személyes és egészségügyi adatokat csak akkor ismerhessen meg, ha az feladata ellátásához elengedhetetlenül szükséges. 

 

13.2 Egyes adatfeldolgozások 

A Rendelő által igénybe vett adatfeldolgozók köre változhat. 

A Rendelő az a tevékenyégéhez jellemzően a következő beszállítói kategóriákat veszi igénybe: 

⦁ Szerződéses orvosok 

⦁ Külsős laborok 

⦁ Könyvelők 

⦁ Informatikai beszállítók 

⦁ Utazásközvetítők 

⦁ Tolmácsok 

14. Adatok törlése és archiválása 

A Rendelő mint adatkezelő a személyes és egészségügyi adatot törli, ha 

⦁ kezelése jogellenes; 

⦁ a páciens, az érintett kéri (a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével); 

⦁ az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható –, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki; 

⦁ az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt; 

e. azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte. 

A páciens, az érintett önkéntes hozzájárulása alapján kezelt adatok törlését az érintett kérheti. A páciens, az érintett kérelme hiányában a Rendelő az adatokat törli, ha az adatkezelés célja megszűnt. Egyéb cél hiányában a Rendelő az adatokat mindaddig nyilvántartja, amíg az adatok felhasználására külön eljárásban szükség lehet. Törlés helyett a Rendelő zárolja az adatokat, ha a páciens, az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a páciens, az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt adatok kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely az adatok törlését kizárta. A Rendelő megjelöli az általa kezelt adatot, ha a páciens, az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen. A jogszabály által elrendelt adatkezelések esetében az adatok törlésére a jogszabály rendelkezése az irányadó. A törlés esetén a Rendelő az adatokat személyazonosításra alkalmatlanná teszi. Amennyiben jogszabály azt előírja, az adatot tartalmazó adathordozót megsemmisíti. Amennyiben az adat kezelésére az érintett hozzájárulásának visszavonása ellenére a Rendelő jogosult, és az adatkezelés célhoz kötöttségének elve is érvényesül, a Rendelő az adatot a páciens, az érintett hozzájárulásának visszavonása esetén is kezelheti. Ebben az esetben az adatkezelés céljáról és jogalapjáról az adatkezelő a páciens, az érintett részére tájékoztatást ad. 

15. A páciens és az érintett jogai és érvényesítésük 

A GDPR az alábbi jogokat rögzíti, amelyeket a Rendelő figyelembe vesz: 

⦁ Tájékoztatáshoz való jog 

⦁ Hozzáféréshez való jog 

⦁ A helyesbítéshez való jog 

⦁ A törléshez való jog 

⦁ A korlátozáshoz való jog 

⦁ Az adathordozhatósághoz való jog 

⦁ A tiltakozáshoz való jog 

⦁ A helyesbítés, törlés vagy korlátozás tényéről való tájékoztatás joga 

⦁ Automatizált döntéshozatal ellen való tiltakozás joga 

15.1 Tájékoztatáshoz való jog 

A Rendelő az érintettet az adatkezelést megelőzően tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténhet azáltal is, hogy az adatkezelés részleteiről szóló Nyilatkozatot a Rendelő közzéteszi, és erre az érintett figyelmét felhívja. A páciens, az érintettek tájékoztatást kérhetnek adataik kezeléséről. A Rendelő törekszik arra, hogy az érintettek az adatkezelést megelőzően tájékoztatást kapjanak az adatkezelés részleteiről. A páciens, az érintett kérelmére a Rendelő tájékoztatást ad az érintett általa kezelt, illetve az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – a páciens, az érintett személyes és egészségügyi adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. A Rendelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül, közérthető formában, a páciens, az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett. A törvényben meghatározott esetekben sor kerülhet a tájékoztatás megtagadására. 

15.2 Helyesbítéshez való jog 

A páciens, az érintett kérheti, hogy a tévesen szereplő személyes adatát a Rendelő helyesbítse. Abban az esetben, ha a helyesbítendő adatok alapján rendszeres adatszolgáltatás történik, a Rendelő szükség esetén a helyesbítésről tájékoztatja az adatszolgáltatás címzettjét, illetve a páciens, az érintett figyelmét felhívja arra, hogy a helyesbítést más adatkezelőnél is kezdeményeznie kell. 

15.3 Törléshez és tiltakozáshoz való jog 

A páciens, az érintett a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével kérheti a személyes és egészségügyi adatai törlését. A Rendelő a páciens, az érintettet a törlésről tájékoztatja. Amennyiben a hozzájáruláson alapuló adatkezelés a jogviszony létesítésének, fenntartásának feltétele, erről, és a várható következményekről a Rendelő a páciens, az érintettet tájékoztatja. A Rendelő a személyes és egészségügyi adat törlését megtagadhatja, ha az adat kezelése jogszabályon alapul, és az adatkezelés a Rendelő jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges. A törlési kérelem teljesítésének megtagadása esetén a Rendelő a páciens, az érintettet annak okáról tájékoztatja. Az Érintett az információszabadságról és az információs önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározottak szerint tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen. 

15.4 A páciens, az érintett jogainak érvényesítése 

A páciens, az érintett tájékoztatás, helyesbítés, törlés iránti kérelmét előterjesztheti a Rendelő részére személyesen, illetve a Rendelő székhelyére, telephelyére címzett levélben. A Rendelő fenntartja a jogot magának, hogy az érvényesíteni kívánt jogot csak a páciens, az érintett azonosítását követően teljesítse. Kérelmével a páciens, az érintett fordulhat közvetlenül a Rendelő adatvédelmi tisztviselőjéhez a jelen Nyilatkozatban megadott elérhetőségen. 

15.5 A páciens, az érintett panaszkezelése, kárfelelősség 

Ha a Rendelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről. A tájékoztatás, helyesbítés, törlés, tiltakozás esetén a Rendelő az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően jár el. A páciens, az érintett jogsérelem esetén kérheti a Rendelő képviseletében eljáró személy felettes vezetőjének vizsgálatát, valamint fordulhat a Rendelő kinevezett adatvédelmi tisztviselőjéhez. 

Amennyiben a Rendelő a tájékoztatást megtagadja, továbbá amennyiben a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmet nem teljesíti, úgy a páciens, az érintett jogosult bírósághoz, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulni. A Rendelő pácienst, az érintettet kérésére tájékoztatja az igénybe vehető jogorvoslati eszközökről. A páciens, az érintett a fentnevezett pert – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja. A jogellenes adatkezeléssel okozott kárért a Rendelő a vonatkozó törvényekben előírtak szerint felelős. A Rendelő a páciens, az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni. A pácienssel, az érintettel szemben a Rendelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. A Rendelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. A Rendelő általános, polgári jogi felelősségére a Polgári Törvénykönyv szabályai az irányadók. A páciens, az érintett kérése esetén a Rendelő a jogérvényesítési lehetőségekről részletes tájékoztatást ad. 

16. Elérhetőségek 

16.1 Adatkezelő 

Várhegyi Corporation Kft.

H-7784 Nagynyárád, Dózsa György utca 2.

Képviseli: Várhegyi János ügyvezető

Telefon: +36 30 418 4522 

E-mail: info@vhdental.hu

 

16.2 Adatvédelmi Tisztviselő 

Várhegyi Than Hoa

Telefon: +36 30 418 4522

E-mail: info@vhdental.hu

16.3 Adatvédelmi Hatóság 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. 16 

Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5. 

Telefon: +36 -1-391-1400 Fax: +36-1-391-1410 

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu 

Weboldal: https://naih.h